Biográfia

Marina Lambrini Diamandis, avagy előadói nevén Marina and the Diamonds walesi énekesnő és dalszerző.

Korai élete, karrierjének kezdete

1985 október 10-én született a walesi Brymawrben, és egy Pandy közeli faluban, Monmouthshire-ben nevelkedett. Édesanyja walesi, míg édesapja görög származású, egy nővére van. Szülei az egyetemen találkoztak, és Marina 4 éves korában elváltak. A válást követően édesapja visszatért Görögországba, de alkalmanként visszalátogatott családjához. Eközben Marina édesanyjával élt egy kis házban, nővérével egy szobán osztozva. Gyermekkorát egyszerűnek és idillinek írta le, valamint békésnek, nagyon hétköznapinak és szegénynek.

Gyermekkorában Marina a Haberdashers’ Monmouth leányiskolába járt.

“Tulajdonképpen ott találtam rá a tehetségemre… Én voltam az, aki mindig lelépett az énekkarról, de mivel elképesztő ének tanárom volt, sikerült meggyőznie, hogy bármire képes vagyok.”

Ennek ellenére mégis úgy érezte, hogy kilóg a sorból, mivel alacsonyabb jövedelmű családból származott, mint a többi lány az iskolában. 16 éves korában Görögországba költözött édesapjához, hogy megismerje örökségét, megtanulja beszélni a nyelvet, és görög népdalokat énekeljen nagyanyjával. Miután a St. Catherine Brit Nagykövetségen megszerezte érettségijét, 2 évvel később visszatért Walesbe. Ezt követően édesanyjával Ross-on-Wye-be költöztek. Megszállottan szeretett volna énekessé válni, így 2 hónapig egy benzinkúton dolgozott, hogy összegyűjtse a Londonba költözéshez elegendő pénzt.

Leszámítva, hogy nem rendelkezett zenei háttérrel, Marina gyermekkori írás iránti szenvedélyét használta fel a dalszövegek elkészítésére. 18 éves korában kezdett el először dalokat írni, Londonba költözve pedig tánciskolába járt, de 2 hónap múlva kilépett. A University of East Londonban zenét tanult, majd a következő évben átiratkozott a Middlesex Egyetem klasszikus kompozíció kurzusára, de két hónappal később kimaradt.

Tudván, hogy a Spice Girls egy, a The Stage-ben lévő hirdetés során alakult meg, Marina meghallgatásokra jelentkezett, melyeket ez az újság listázott ki. Több sikeretelen meghallgatáson is részt vett, többek között jelentkezett az Oroszlánkirály Musical változatára, illetve egy fiú banda meghallgatásra is elment a Virgin Records szervezésében, mely során életrajzát egy A&R képviselőnél hagyta, viszont azon a meghallgatáson nem tudott részt venni, mivel lebetegedett. 2005-ben létrehozta a Marina and the Diamonds színpadi nevét, majd elmagyarázta, hogy a “the Diamonds” a rajongóira vonatkozik, és nem háttér zenekarára.

Daniel Johnston példája alapján Marina eldöntötte, hogy saját maga szerzi a zenéit, és nem megy több meghallgatásra. Megtanult zongorán játszani, ezután a billentyűzet segítségével rögzítette zenéit. Saját maga állította elő korai demóit a GarageBand program segítségével, majd 2007-ben önállóan jelentette meg debütáló EP-jét, a Mermaid vs. Sailort a Myspace-en keresztül. Tizennégy különböző zenei kiadóval tárgyalt, de mindegyiket elutasította egy kivételével, melyről úgy gondolta, nem befolyásolná imázsát. 2008-ban felkeltette a Neon Gold Recordsnál dolgozó Derek Davies figyelmét, majd 6 hónap után ugyanezen év októberében véglegesítette lemezszerződését a 679 Recordings-zal (amit végül átneveztek 679 Artists-á).